Nyársziget

Még viaszos nyári bódulatban
Izzadok a kedves kispadon,
Szótlan, szelíd szellő
Smaragd fátylat lebbent,
Vonszolt gondjaim foltozom.

A szúnyogra sem tudok haragudni,
Hisz nemsokára ugyanitt vacogva
Ólmos novemberrel lopakodik
Nyirkos, kabátok alá bújó,
Szürke ködmacska…

A vadgesztenye tenyérlevelével
Most önfeledten integet felém
Sötét, szigorú csontkezével
Parancsolgat majd megálljt
A kihalt, sivár park peremén

A ma még csodált pezsgő szökőkutak is
Kiszáradt torokkal merednek az égre
Hol éhes varjúsereg kárál versenyt
Kiéhezve a városi szemétre…

Kesehajú térdnadrágos gyermek
Szívével hatalmam az idő kerekén
Fittyet hányva a búvó gondolatra:
A tél már régen úton van felém.

Megtartom magamnak télire
A virágok harsány illatát, színét,
Magányosan pörgő, sárga falevéllel,
Táncoló pillangó kósza örömét…

Magamba szívok mohón
Ezer hangot, illatot, színt,
Mint útra készülő teve
Lenézve az eljövő
Ezerféle kínt