Borult volt az idő, szépen
lépkedtem a derült réten.
Ezer virág ontja ledér
bájait a szürkeségben.
Villám száguld át felettem.
Nem is sírtam, nem nevettem.
Komor hangon jött a dörgés,
feloldja, mit eltemettem.
Cipőm talpa kicsiny nyomot,
-emlékezést-, réten hagyott.
Emlékképek egész sora
rázta meg az alkonyatot.
Emlékfoszlány ajkad íze,
érintésed, hangod színe,
sötét hajad, erős karod,
tekinteted menedéke.
Vihar, mondd, még meddig követsz?
Felhőiddel sírba öletsz.
Fényeiddel megvakítasz,
hangjaiddal mélyre temetsz…
Azt a pillanatot várom,
mikor teljesül az álmom:
Gyöngéd kezek adják rám a
vízhatlan esőkabátom.
2 hozzászólás
Kedves Anna Beta!
Üdvözöllek a Napvilágon! Tetszett a versed, így gyorsan az előző két feltöltött alkotásodat is elolvastam. Szerintem sokat fejlődtél! Összeszedettebb a mondanivaló, jó a vers ritmusa (bár az utolsó sornál úgy érzem picit döccent), szép képeket használsz, találóak a jelzőid.
Egy kis odafigyeléssel a ragrímek is elkerülhetők, ami sokat javít a vers értékén. Remélem nem haragszol meg rám, természetesen ez csak az én véleményem. Úgy érzem jó tehetséged van a versíráshoz, bízom benne, hogy sok szép alkotást olvashatunk még itt tőled!
Szeretettel: Zsóka
gratulálok! szép lírai költeményedhez!
szeretettel-panka