Őszi napfény kábulata,
a temetőt átkutatja,
mintha ő is emlékezne
elköltözött véreinkre,
hisz nem jönnek vissza már,
hisz nem jönnek vissza már!
Kikkel egykor együtt voltunk,
lelkeikért gyertyát gyújtunk,
lerójuk a kegyeletünk,
s oly nehéz a szívünk nekünk
érettük, mert szerettünk,
érettük, mert szerettünk!
Nem marad e földön senki,
kirótt úton kell elmenni,
s egyszer mind eljutunk oda,
hol megfáradt lelkek hona
a nagy útról hazavár,
a nagy útról hazavár!
Kezeinkben friss virágok,
könnyek közt gondolunk rátok,
lelketek a csillagokban
emléketek szívünkben van,
eleven, mint gyertyaláng,
eleven, mint gyertyaláng!
Holtak napja mindenkié,
ki már halott, s ki lesz… azé,
mert az élet egy utazás,
s a halál a végállomás,
nyugodjanak békében,
nyugodjanak békében!
2 hozzászólás
Kedves Albert!
Harmadszor írom. Egyszer kidobott a gép, utána megint megírtam, és eltűnt. Lehet, hogy ő is elfáradt.
Versed nagyon jól megalkotott szép emlékezés mindenszentek ünnepről. Azért szeretem olvasni a verseidet, mivel a korabeli egyszerű versformákkal mindig nagyszerű verseket írsz. Szerintem Te itt a leg-legjobbak közé tartozol, s mint látom, Neked is rengeteg bemutatni való alkotásoddal lehet találkozni. Az egyszerű soronként nyolc-szótagos verselést én is szeretem használni.
Szeretettel olvastam nagyszerű megemlékezést: Kata
Örülök, hogy tetszenek a verseim, kedves Kata! Te az elsők között voltál, aki értékelte a hagyományos alkotásaimat, mert eleinte kaptam érte kritikát sok felől, de már egyre többen kedvelik. Köszönöm, hogy rendszeresen elolvasod a feltöltött verseimet, s véleményeidet is örömmel olvsom!
Szeretettel: alberth