felkap a vihar, s csak egy egyirányú út
vezet át a kietlen sivatagon,
ölelésed oázisába.
Ajkaidról ízlelem a forrásvizet,
fáradt testemet selymes bőröd
pázsitján pihentetem,
hajzuhatagod pálmalevélként
óv meg a gyilkos naptól.
De a realitás homokvihara
kizökkent éber álmomból.
12 hozzászólás
Kedves Csaba !
Sajnos a realitás ilyen…de versed gyönyörű !
szeretettel olvastalak: Zsu
Köszönöm, Zsu! Az álmok azért vannak, hogy valóra váltsuk őket. Azon vagyok. 🙂
Nagyon szép verset írtál Kedves Csaba. Gratulálok!
Szeretettel:Magdi
Megköszönöm a kedves szavakat… magamnak. :)) Vagyis Magdinak, ne haragudj a tréfáért. 🙂
Kedves Csaba!
Nagyon tetszett az ´óázis´-od!
Minden szépségével…
de szintén…az utolsó két sorban…a realitás
homokvihara is érezhetö…
Gratulálok:sailor
Köszönöm, sailor!
Plátói. Tetszettek a versedben a hasonlatok!
szeretettel-panka
Köszönöm, hogy írtál hozzá!
Csaba
Gyönyörűséges!
Gratulálok: oroszlán
Örülök, hogy itt jártál, kedves oroszlán!
Kedves Csaba!
Ha álom, ha valóság, de szép.Jó egy ilyen oázis ebben a nyári időben.
Gratulálok a vershez, szép ez az egyirányú út, ha lehet ne térj le róla és talán eléred az az oázist a valóságban is. Kívánom,hogy úgy legyen.
Szeretettel üdv:Vali
Köszönöm Vali, azon vagyok. 🙂