Izmaim meglazulva
Folynak le testemről,
Szememből száradok
Minden könnycseppel.
A maradékkal neki dőlök
Ócska székem hátlapjára,
És apám faasztalára
Rácsapom az utolsókat.
Álmot ver a magány
Szemhéjaim peremére,
Zsákként vonszolnak
A sötétség seregéhez.
Elengedem porzó testem,
Elengedem, hagy lebegjen.
Az ég felé haladva
Felhők tapadnak arcomhoz.
Simogató, lágy illatok
Köszönnek el könnyek között,
Arcom mosolyán
Vércsepp alszik el.