A csendből ordít a tévedés.
A hiábavaló reményt
még árnak eresztem,
ahová tartanék, -más telkek
szögesdrótjai várnak,
mire megérkezem.
(el se' hiszem…!)
Beteg vagyok bizonyosan,
kialszom, -ha tudom
magamból,
hagyjatok csak sűrű
bánatommal
összekötözve!
Vagy vegyetek körbe!
(-még jól is esne).
Ne féljetek,
semmim nem fáj,
én tudom,
honnan jöttem:
csak szívemen ne tapossatok!
11 hozzászólás
Nagyszerű, ahogy az első és utolsó sor keretbe foglalja az egész verset, mintegy nyomatékosítva azt. Tetszik.
Rozália
Jó verset írtál, Tamara, jó a gondolt fűzése, és a forma is méltón támogatja. Tetszik, személyessé teszi néhány zárójeles gondoltod is. Tetszett.
aLéb
Kedves Rozália, aLéb!
Kedvesek vagytok, hogy ismét itt jártatok, és nagyon köszönöm a versemet méltató gondolataitokat.
T.
Szia Tamara!
Nagyon jó verset írtál! Átérezhető, szívszorító fohász…
Üdvözlettel: Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Az bizony: szívszorító, de a tánc felszabadítja…legalábbis egy kicsi időre.
Köszi ismét, hogy itt voltál.
Tami
Nagyon tetszik a versed, szinte átéltem!
No comment!
Szeretettel,
Zs
Kedves Zsolt!
Nagyon örülök, köszönöm szépen.
Tamara
ÓÓÓ kedves Tamara!
Nagyon szép, megható, és remek vers!
amint látom verseid alatt a hozzászólásokat. szépen körül vagy véve:)
Tudom: Olcsó fohász, sovány vigasz:)
De ez avers mindenképp katarzis!
Szeretettel: marica
Szia
Nagyon tetszett a versed, és osztom Marica véleményét:Szeretettel:Nagy Krisztina
Kedves marica, Krisztina!
Köszönöm szépen, hogy itt jártatok és tetszettek a gondolataim.
Tamara
Nekem nagyon tetszett a versed. Bele tudtam élni magam, és nem volt újdonság számomra az érzés. Gratula, így tovább , BlackCat