Ráncos életemből gyúrt
e nyájas homok, a világ.
Tengerpartján futok
döglött s élő dolgokon át.
Ki vagyok én, te élet,
és te világ, hogy kerted
szép homokos rút talaján
bíráló nyomot hagyok benned?
Benned, veled, érted izzadok.
Jah, jut eszembe:
oldalszél fúj, mint mindig,
csak én futok vele szembe.
2 hozzászólás
Kicsi részei vagyunk a Világnak, de a Világ csak a részecskékből lesz Egész.
Jó elmélkedő.
Szeretettel
mesako
Szeretek a tengerparton kocogni, de sétálni is. Ott mindig olyan egyszerű minden.
Köszönöm a jó szavakat, kedves tőled Mesako. 🙂