De néha, ha csend van,
Én akkor se félek.
Túlél majd család, rokon és barát,
Kiknek elloptam egy- egy
Boldog pillanatát.
A lidérces képzelet fájó lábú tánca
Pezsdíti vérem,
S pár kapcsolat románca
Ad erőt, hogy tűrjem a magányt,
És a könnyező lelkem,
Az emlékek kendőjével
néha megtöröljem.
Ősz van! Szememen köd, előtte pára,
Az elmúlás rásóhajt e szertelen
Világra,
De nem fáj, mert átsejlik e párán
A hívó végtelenség
A végesség határán.
8 hozzászólás
Kedves Millali!
Hogy lehet az, hogy ezt a kis gyöngyszemet nem vette észre senki. Egyetlen hozzászólás sem érkezett, megjegyzem, méltatlanul. Ez a vers, a mai nagy verseidnek az előszele. Talán csak egy kis fuvallat, de már érződik rajta a szél ereje…
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm, hogy rátaláltál erre a versemre. Magam is úgy gondolom, hogy ez a vers valaminek a kezdete volt. Talán egy kicsit még bátortalan, és általánosító kifejezéseket hordoz, de mindenképpen fel lehet fedezni benne a belső megnyilvánulás szándékát.
Nagyra értékelem, hogy ezt Te felfedezted, megláttad és megértetted. Látod, eddig ez még senkinek sem sikerült. Köszönöm neked.
(Egy másik portálon meglepően népszerű és olvasott volt ez a vers.)
Szeretettel:
Millali
Millali!
Elszomorodtam… 🙁
Ölellek: Tünde
Tündi!
Remélem nem fog sokáig tartani. A lelki szomorúságra kitűnő gyógyszer egy kis nevetés.
Szeretettel ölellek:
Millali
Millalim!
Nevetni? Az mi? 🙂
Ölellek: Tünde
Drága Tünde!
"A nevetés sajátos arcjátékkal, rendszerint a száj izmainak fölfelé és széthúzásával kísért heves, szakadozott kilégzéssel járó hang."
Bocs, de ezzel még adós voltam.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Csodaszép vers a halálról, az elmúlásról, a fájdalomról. Pillanatkép az életről. Tényleg nagy kár, hogy mások nem fedezték fel még, de majd most! 🙂 Gratulálok! Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Angyalka!
Köszönöm, hogy olvastad. Jólesik látnom, hogy teljes mértékben átérezted, megértetted a verset. Nekem többet jelent két-három értő olvasó, mint száz értetlen. Örülök, hogy Te az értők közé tartozol.
Üdvözlettel:
Millali