Szia Zsupszimanó!
Örülök, hogy tetszett! A remény pedig ilyen. Néha olvad a jégcsapok helyett is.
Köszönöm, hogy megtiszteltél jelenléteddel! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Akarattal írtad az, hogy olvad? Csak nehogy elfogyjon! Jobb lenne, ha a remény inkább duzzadna.
Szép a gondolat, kár hogy nm folytattad.
Szeretettel: Kata
Szia Kata!
Bizony, itt mindent akarattal írtam. Nagyon kívánkozott előtörni belőlem.
Duzzadni fog a dolog, mert nagyon jó, hogy nem csak szószátyárként könyvelnek el, hanem látható, hogy a hallgatásban is otthon vagyok. Vannak olyan helyzetek, amikor ezt szoktam tenni, nem is ritkán. Erre nagyon megfelel ez a műfaj, de eddig nem mertem alkalmazni.
Nagyon köszönöm, hogy figyelemmel kísérsz! 🙂
Jó érzés!
Szeretettel: Kankalin
Szia Judit!
Aranyos vagy, mint mindig! 🙂 Irigyellek is, mert olyan lágy lelked van, hogy semmi nem árthat neki! 🙂
Köszönöm, hogy mosolyt varázsoltál itt nálam! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Feltételezvén, hogy nem véletlenül használunk bizonyos szavakat, az én értelmezésemben ez a haiku a külső és a "belső" természeti erők ellentétét érzékelteti. Kint ugyan dúl a tavasz, ám odebent….
Azt is feltételezem, hogyha pusztán csak, egy tavaszváró haiku lenne, akkor az olvad helyett az ébred szó állna benne.
Ezért is szép ez a műfaj, egyetlen szócska vagy ragocska és a mondanivaló más-más értelmet nyer.
Szia szusi!
Valóban nem véletlenül használtam a szavakat, ösztönösen is kegyetlenül tudatos volt. Ez tényleg nem "tavaszváró haiku", hanem én magam vagyok. Ami a rövid sorok közt található, az nem más, mint az életem. Sosem hittem, hogy ily röviden megfogalmazom valaha, de részben sikerült. Az igaz, hogy soha nem is próbáltam. Balga mód azt hittem, hogy nem lehet. Most már tudom, hogy mégis, ezáltal rákaptam az ízére -mert szeretem a költészet ízét ínyenc módjára-, az ízeket élvezem.
Bizony, jó ez a műfaj, merülök ebben is, de a szonett szent, minden változatát élvezni szeretném. 🙂
Köszönöm, hogy nálam jártál!
Szeretettel: Kankalin
Szia Z! 🙂
Örülök, hogy megértetted a lényeget. Az a helyzet, hogy én sem szeretném, hogy meghaljon, tehát a csalogányok mellé picike jeget kell mellékelnem, hogy ne tudjon olvadni, aminek nem kellene. Egy kis dac, picike ellenszegülés kellene.
Köszönöm értő hozzászólásod! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Én is olvadok, most hogy belekóstoltál a műfajba.:-) Leld benne kedved, alkoss sok ilyent. Jó játék,én is szeretem. A tartalma szomorú, de szép Kankalin!
Szia Marietta!
Muszáj volt belefognom a műfajba, nagyon megtetszett. 🙂 A témája valóban szomorú, nekem való. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
A haiku nem az én műfajom, sem írás, sem elemzés szempontjából :-)… azért szeretem :-). Tetszik a nyitó hangos kép, a tavaszi zsongás mindenkiben hasonlóan szólal meg, és az ehhez kapcsolódó érzés is így jön, erre erősít rá a csalogány csacsogás kedves, vidám hangjával. A harmadik sorban leánt a vers a földre, visszahúz a tavaszból a véget mégsem érő télbe. Olvad a remény… A tavasz kontextusában ez olyan disszonancia, amivel nekem az az érzés jön a legerősebben, hogy nincs tovább, itt már a tavasz sem tavasz, visszafagyott örökre minden, , nem hihetünk a tavaszban maga a re,mény fogy el, hogy valaha is eljön.
Nagyon szép íven viszel fel a pozitív ív felső szakaszára, és aztán úgy vágod el, mintha a zöldellő domb túloldalán láthatatlanul mély jeges szakadék fogadna… Az utolsó sor, nekem többes, szélsőségesen többes, úgy érzem irreálisan kibékíthetetlen ellentmondásával hihetelenül nagyot üt.
Mondom, nem az én műfajom, de tetszik.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
A haiku nekem se műfajom, csak kipróbáltam. Persze ebből az jött, hogy készül egy egész koszorú. Ilyen vagyok, elragadtatom magam. 🙂
Nagyon jól értetted azt, amit kihajítottam a lelkemből. Nem terveztem, csak jött, teljesen egyértelműen. A cím kecsegtető, az első sor is, a második szintén. Aztán jön a való, a zuhanás: az olvadás, de nem a jégé. Folyamatosan olvasom itt a haikukat. Az az igazság, hogy megint a zene győzött bennem, mert kíméletlenül jött egy ritmus. Azért belementem a szakirodalomba is, de csak percekig. A természeti képtől eljutottam az ellentétig, de ez annyira jelen van bennem, hogy nem kellett messzire mennem. Ez itt egy haiku, értékelem magam is. Fogok még írni, de a szonetteket nem áldozom. Persze miért is kellene? Megférnek egymás mellett. 🙂
Tökéletesen elemezted a 3 sort, maximális pontot érdemelsz! 🙂
Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon beszédes néhány sor. Március 6., majd március 7. Sokkal többet mondtál el, mint talán szerettél volna.
A tavaszi zsongás az élet, az ébredés, új lehetőségek tára, bármerre tekint az ember. Mindezt csak fűszerezi a csalogány-csacsogás. Új erő, új kihívás mindenféle téren. Az élet megrázza az avar alatt elpihenő tavasz gúnyáját, hogy ébredezzen. Ám mintha a Te tavaszod most még pihenni vágyna. Vágyna? Rossz kifejezés, nehéz megfogalmazni. Mintha vissza akarna bújni a biztonságot nyújtó nyirkos, komor, fájdalmat oly jól rejtő avar alá. Ne tedd!!
A tavasz első napjai fájdalmas évfordulóval köszöntöttek Rád. Egyetlen percig sem csodálkozom versed gondolatán, hangulatán. Amikor az élet kellene, hogy lelkedre köszöntsön, a fájdalom borítja rá toprongyos csuháját. Nehéz a nyomasztó fájdalom sötétjéből a ragyogó, tavaszi zsongásba lépni.
Szia Rita! 🙂
Örülök neked! 🙂
A tavaszi zsongás jön, de nem úgy hallom a hangjait, mint kellene. Diszharmonikus a hangzás, persze ez az én bűnöm is, mert jó karmester ezt nem engedné. 🙂
Most ilyenek vannak bennem. Azt hiszem, ez egy darabig így is lesz, mert ismerem magam. Szeretek elbújni az egommal, miszlikbe szedni az öntudatom, aztán porrá zúzni. Amióta élek, ez így működik. Nem baj, mert tisztítom önmagam. 🙂
Nem pihenek, hagyom az olvadást. Átadtam magam a reménynek. 🙂
Visszabújás az avar alá? 🙂 Visszabújtam. Elvégre védett növény vagyok, csak engedéllyel szakíthatnak le. 🙂
Örülök, hogy nálam jártál, köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
F:
A Remény, épp oly nagy úr, mint az Idő. Ne engedd olvadni! Az Idővel kézen fogva egymást, hoznak még számodra zsongó-bongó tavaszt. Hiszem, hogy így lesz, ez nem lehet másképp. Szívből kívánom Lin, láss a szemeimmel!!
Még egy nagy adag pozitív energia, és hatalmas szeretettel teli ölelés. Rita
Az első sor után azt vártam, hogy a fagy, a reménytelenség olvad. Így viszont egészen más színezetet kap a versed, a tavaszi zsongás nem tud felhőtlenül beteljesedni. De éppen ez teszi egyedivé.
Szia Kalin, nem vagyok haiku-szakértő, de
úgy érzem minden követelménynek megfelel.
A reményt nem szabad háborgatni,mert valóban
elillan,de nekem mindennapos éltetőm-legyen
neked is az!
szer:ruca
25 hozzászólás
Jaj, de szép! Csak ne a reményt olvassza a kikelet!
Gratula!
Barátsággal:Zsolt
Szia Fél-X!
Sajna jól értetted, azt olvasztja, de azért örülök, hogy szépnek találtad! Ez lassítja az olvadást.
Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Nagyon tetszik! De a valóságban a remény ébredjen, a tél szünjön.:)
Szia Zsupszimanó!
Örülök, hogy tetszett! A remény pedig ilyen. Néha olvad a jégcsapok helyett is.
Köszönöm, hogy megtiszteltél jelenléteddel! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Akarattal írtad az, hogy olvad? Csak nehogy elfogyjon! Jobb lenne, ha a remény inkább duzzadna.
Szép a gondolat, kár hogy nm folytattad.
Szeretettel: Kata
Szia Kata!
Bizony, itt mindent akarattal írtam. Nagyon kívánkozott előtörni belőlem.
Duzzadni fog a dolog, mert nagyon jó, hogy nem csak szószátyárként könyvelnek el, hanem látható, hogy a hallgatásban is otthon vagyok. Vannak olyan helyzetek, amikor ezt szoktam tenni, nem is ritkán. Erre nagyon megfelel ez a műfaj, de eddig nem mertem alkalmazni.
Nagyon köszönöm, hogy figyelemmel kísérsz! 🙂
Jó érzés!
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Pár szó és mégis benne érzem a tavaszt.
Gratulálok, Judit
Szia Judit!
Aranyos vagy, mint mindig! 🙂 Irigyellek is, mert olyan lágy lelked van, hogy semmi nem árthat neki! 🙂
Köszönöm, hogy mosolyt varázsoltál itt nálam! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Feltételezvén, hogy nem véletlenül használunk bizonyos szavakat, az én értelmezésemben ez a haiku a külső és a "belső" természeti erők ellentétét érzékelteti. Kint ugyan dúl a tavasz, ám odebent….
Azt is feltételezem, hogyha pusztán csak, egy tavaszváró haiku lenne, akkor az olvad helyett az ébred szó állna benne.
Ezért is szép ez a műfaj, egyetlen szócska vagy ragocska és a mondanivaló más-más értelmet nyer.
Szia szusi!
Valóban nem véletlenül használtam a szavakat, ösztönösen is kegyetlenül tudatos volt. Ez tényleg nem "tavaszváró haiku", hanem én magam vagyok. Ami a rövid sorok közt található, az nem más, mint az életem. Sosem hittem, hogy ily röviden megfogalmazom valaha, de részben sikerült. Az igaz, hogy soha nem is próbáltam. Balga mód azt hittem, hogy nem lehet. Most már tudom, hogy mégis, ezáltal rákaptam az ízére -mert szeretem a költészet ízét ínyenc módjára-, az ízeket élvezem.
Bizony, jó ez a műfaj, merülök ebben is, de a szonett szent, minden változatát élvezni szeretném. 🙂
Köszönöm, hogy nálam jártál!
Szeretettel: Kankalin
Csak az ne ! Egyesek szerint az hal meg utoljára.Viszont jó kis szösszenet.Grt.Z
Szia Z! 🙂
Örülök, hogy megértetted a lényeget. Az a helyzet, hogy én sem szeretném, hogy meghaljon, tehát a csalogányok mellé picike jeget kell mellékelnem, hogy ne tudjon olvadni, aminek nem kellene. Egy kis dac, picike ellenszegülés kellene.
Köszönöm értő hozzászólásod! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia!
Én is olvadok, most hogy belekóstoltál a műfajba.:-) Leld benne kedved, alkoss sok ilyent. Jó játék,én is szeretem. A tartalma szomorú, de szép Kankalin!
Szeretettel:Marietta
Szia Marietta!
Muszáj volt belefognom a műfajba, nagyon megtetszett. 🙂 A témája valóban szomorú, nekem való. 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel: Kankalin
Szia Kankalin!
A haiku nem az én műfajom, sem írás, sem elemzés szempontjából :-)… azért szeretem :-). Tetszik a nyitó hangos kép, a tavaszi zsongás mindenkiben hasonlóan szólal meg, és az ehhez kapcsolódó érzés is így jön, erre erősít rá a csalogány csacsogás kedves, vidám hangjával. A harmadik sorban leánt a vers a földre, visszahúz a tavaszból a véget mégsem érő télbe. Olvad a remény… A tavasz kontextusában ez olyan disszonancia, amivel nekem az az érzés jön a legerősebben, hogy nincs tovább, itt már a tavasz sem tavasz, visszafagyott örökre minden, , nem hihetünk a tavaszban maga a re,mény fogy el, hogy valaha is eljön.
Nagyon szép íven viszel fel a pozitív ív felső szakaszára, és aztán úgy vágod el, mintha a zöldellő domb túloldalán láthatatlanul mély jeges szakadék fogadna… Az utolsó sor, nekem többes, szélsőségesen többes, úgy érzem irreálisan kibékíthetetlen ellentmondásával hihetelenül nagyot üt.
Mondom, nem az én műfajom, de tetszik.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
A haiku nekem se műfajom, csak kipróbáltam. Persze ebből az jött, hogy készül egy egész koszorú. Ilyen vagyok, elragadtatom magam. 🙂
Nagyon jól értetted azt, amit kihajítottam a lelkemből. Nem terveztem, csak jött, teljesen egyértelműen. A cím kecsegtető, az első sor is, a második szintén. Aztán jön a való, a zuhanás: az olvadás, de nem a jégé. Folyamatosan olvasom itt a haikukat. Az az igazság, hogy megint a zene győzött bennem, mert kíméletlenül jött egy ritmus. Azért belementem a szakirodalomba is, de csak percekig. A természeti képtől eljutottam az ellentétig, de ez annyira jelen van bennem, hogy nem kellett messzire mennem. Ez itt egy haiku, értékelem magam is. Fogok még írni, de a szonetteket nem áldozom. Persze miért is kellene? Megférnek egymás mellett. 🙂
Tökéletesen elemezted a 3 sort, maximális pontot érdemelsz! 🙂
Köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Drága Lin!
Nagyon beszédes néhány sor. Március 6., majd március 7. Sokkal többet mondtál el, mint talán szerettél volna.
A tavaszi zsongás az élet, az ébredés, új lehetőségek tára, bármerre tekint az ember. Mindezt csak fűszerezi a csalogány-csacsogás. Új erő, új kihívás mindenféle téren. Az élet megrázza az avar alatt elpihenő tavasz gúnyáját, hogy ébredezzen. Ám mintha a Te tavaszod most még pihenni vágyna. Vágyna? Rossz kifejezés, nehéz megfogalmazni. Mintha vissza akarna bújni a biztonságot nyújtó nyirkos, komor, fájdalmat oly jól rejtő avar alá. Ne tedd!!
A tavasz első napjai fájdalmas évfordulóval köszöntöttek Rád. Egyetlen percig sem csodálkozom versed gondolatán, hangulatán. Amikor az élet kellene, hogy lelkedre köszöntsön, a fájdalom borítja rá toprongyos csuháját. Nehéz a nyomasztó fájdalom sötétjéből a ragyogó, tavaszi zsongásba lépni.
Szia Rita! 🙂
Örülök neked! 🙂
A tavaszi zsongás jön, de nem úgy hallom a hangjait, mint kellene. Diszharmonikus a hangzás, persze ez az én bűnöm is, mert jó karmester ezt nem engedné. 🙂
Most ilyenek vannak bennem. Azt hiszem, ez egy darabig így is lesz, mert ismerem magam. Szeretek elbújni az egommal, miszlikbe szedni az öntudatom, aztán porrá zúzni. Amióta élek, ez így működik. Nem baj, mert tisztítom önmagam. 🙂
Nem pihenek, hagyom az olvadást. Átadtam magam a reménynek. 🙂
Visszabújás az avar alá? 🙂 Visszabújtam. Elvégre védett növény vagyok, csak engedéllyel szakíthatnak le. 🙂
Örülök, hogy nálam jártál, köszönöm! 🙂
Szeretettel: Kankalin
F:
A Remény, épp oly nagy úr, mint az Idő. Ne engedd olvadni! Az Idővel kézen fogva egymást, hoznak még számodra zsongó-bongó tavaszt. Hiszem, hogy így lesz, ez nem lehet másképp. Szívből kívánom Lin, láss a szemeimmel!!
Még egy nagy adag pozitív energia, és hatalmas szeretettel teli ölelés. Rita
Kedves Kankalin!
Az első sor után azt vártam, hogy a fagy, a reménytelenség olvad. Így viszont egészen más színezetet kap a versed, a tavaszi zsongás nem tud felhőtlenül beteljesedni. De éppen ez teszi egyedivé.
Szeretettel: Eszti
Szia Eszti!
Örülök, hogy tetszett, nagyon köszönöm!
Szeretettel: Kankalin
Szia Kalin, nem vagyok haiku-szakértő, de
úgy érzem minden követelménynek megfelel.
A reményt nem szabad háborgatni,mert valóban
elillan,de nekem mindennapos éltetőm-legyen
neked is az!
szer:ruca
Szia ruca! 🙂
Hát akkor nincs más hátra, nem hagyom elolvadni. 🙂
Szer: Kalin
Szép, de a remény olvad utoljára!
Szeretettel: Moncsika
Szia Moncsika! 🙂
Bizony úgy van, ilyen hűvös nyárban pedig ha akarna, akkor se tudna. 🙂
Köszi, hogy benéztél! 🙂
Szeretettel: Kankalin