Szeretve élve, halva,
Embernyi zajba burkolózom,
Ezerszer is, ölve, csalva,
Átkozódva gúnyolódom,
Gyűlölök eleget.
S fáraszt a felelet, ha hamis.
Öröktől fogva, ismerlek:
Téged szeretlek ugyanis.
Mint víz a nádast, ágas, bogas,
Fáradt karom fogd körül,
Húzz oda magadhoz,
Akár egy széket, örömet köpülj,
Térdem a tiedhez érjen,
Mint ős lombhoz a lehelet,
Ne légy kufár, légy omló holdsugár:
Sebem beheged.
Kegyetlen vagyok, fukar és őrült,
Hát nyugtass, hűts, ápolj,
Ne unszolj engem, de ne is szabadkozz,
Szeress vagy gyászolj.
Velem vagy, de mindig mással,
Barátkozz, e rossz szokással.
Tudd, érzem, ha mégsem egészen,
Érzel együtt e gyásszal.
3 hozzászólás
Szia, nagyon jó ez a vers, nagyon tetszett! "Gyűlölök eleget, s fáraszt a felelet, ha hamis" Remek sorok! -én
Üdvözletem, Gergely!
"Kegyetlen vagyok, fukar és őrült" – vallja a költő. Szükséges tehát egy ellenerő, egy ellenpólus a kényes egyensúly megszerzéséhez. (Ez merő kémia – mondhatnánk.) De az érzelmek világa, a lelkek síkjai mégis más világba emelik az embert, ezért tud róla verset írni.
Üdv: Laca 🙂
Köszönöm, igen, hogy bent milyen vihar dúl, kívül sosem látszik, mégis alakot formál, de csak versben tudja ezt megtenni.