Oly távoliak a hegyek

Leszállt a nyirkos tejfehér köd,
fullasztó, az ember csak köhög.
Távolinak tűnnek a hegyek,
de, én csak megyek, megyek, megyek.

Átázott ruhám, lábam fáradt,
fagyott csontjaim nagyon fájnak.
Távolinak tűnnek a hegyek,
de, én csak megyek, megyek, megyek.

A pokollal a lelkem rokon,
nyílt sebtől vérzik, ne vedd zokon.
Fölöttem hideg csillag ragyog,
összetörten még úton vagyok.

A nagy ködtől semmit sem látok,
nincs itt más, csak elmúlás, átok.
Hörgöm, zihálok, ám vár a hegy,
távoli, de lábam csak megy, megy.

Így utam vezet egyre csak fel,
napfényt utoljára látnom kell!
Látnom kell, látnom kell, látnom kell,
mert a halál most értem jött el!