Az én kedves kis falumban
Mindenkit megszállt valami őrület.
A tébolyult karácsony varázsa.
Valami meghibbant diktátor lopkodja
sután a Szentlélek erejét,
mert Istent játszani akar.
Vesszük és izzadjuk
ezt a nagy szentséget…
Ezer kósza mozdony üvölt
a passzív éjszakába,
és rohan egymásba szüntelen,
és Kosztolányi sírjában
megfagy a fekete rög
érezvén
ezt a nagy szentséget…
ezt a nagy szerencsétlenséget.
Olyan minden,
mint amikor hónapok telnek el
úgy, hogy egy szót sem ír az ember,
mert azt érzi, nincs miről,
mert már mindent elmondott valaki más.
De nem akarja elveszíteni, ami övé se volt,
a szavakat.
2 hozzászólás
Szia! Nem hagyományos értelemben írsz a karácsonyról. Azt vettem ki a versedből, hogy az ünnep kiüresedett, amit manapság egyre többen emlegetnek. Az utolsó versszak hasonlata nagyon tetszett, frappáns. "Az én kedves kis falumban" – szerintem értelmezhető konkrét faluként és egy ember benső világaként is. Üdv. Zemy
Hali!
Köszönöm, hogy írtál… Igen, tényleg nagyjából így érzem.
Csak annyival egészíteném ki az "Az én kedves kis falumban" hangzatú sort, hogy ez szó szerinti átvétel Adytól, mint ahogyan a "kósza mozdony" Kosztolányi szószerkezete.
(csak mindkettő kicsit más kontextusban)