Olykor

Vannak napok, mikor úgy érzem még mellettem vagy.
Vannak napok, mikor észlelem, hogy már messze jársz.
Olykor megragad hiányod és két kézzel fojtogat,
nem akar engedni és azt hiszem ez már így marad.

Nem tudom mi volt belőled igaz és mi volt hamis,
igazak voltunk e mi ketten, de már mindegy is.
Ezeken a napokon árnyékként loholsz mögöttem,
néha hagyom, hogy elkapj és emléked öleljen.

De hamar észhez térek és újra gyűlöllek,mint korábban,
egymást tépjük a múlttal, mint két idegen a homályban.
Ordítom, hogy takarodj és tűnj el mellőlem messzire,
máskor melléd kuporodnék csak még egyszer, örökre.

Vannak napok, mikor azt sem bánom, hogy ócska bohóc vagy.
Életed egy fertő, s lelked a rothadástól sem menthető.
Akarnálak még mindig hazug száddal és szemeddel együtt,
de már csak játszanék veled, mint ahogy te tetted, csendesen.