Mindig csak áltatott,
hiába okultál.
Őrült ül válladon,
Mesternek hívtad.
Csomót köt sorsodra,
orrod alá szellent,
mézet önt torkodba,
de kezedet még te…
mozog.
Füledbe suttog,
trágár és ostoba,
magának ellentmond,
s utólag tanítja:
<"Minden jó rossz"-szól a rossz.
"Minden rossz jó"-szól a jó.
Nem hiszed?
Én sem gondolom…
Bár az élet
könnyen okoz
halált.>
2 hozzászólás
Bizony, bizony. A tiszta és túlérzékeny emberkék sorsa… 🙁
Gratula!
Kedves tlillan!
Tetszett a versed, főleg az utolsó versszak!
Barátsággal: Laguna