Miként az éj borítja be villongó szerelmünk,
úgy terülünk el a frissen mosott pamlagon.
Majd felébredve, a fényben egykedvű társra lelünk,
miközben a zord világot kémleljük az ablakon.
Fekete lyukként tátongó kialvatlanság az orrod alatt
elnyelte a madarak csicsergését,
s míg te a kávébabok felőrlésével bontod a falat,
elfelejtem tested lassú figyelését.
Árván maradt tekintettel szürcsöljük
a forró erőset, halkan, szótlan,
majd rádöbbenünk a második korttyal,
hogy egymást bizony túlfőztük.
4 hozzászólás
Szia Norman!
Erre a versre írnák azt az értetlenkedők, hogy miért ez a kategória?, ezért inkább az erényeit emelném ki… az őszinteséget, a remek, eredeti társításokat, a tűéles megfigyelést, a bágyadt szellemességet…mert bizony, ilyen is tud lenni az ember ilyenkor…
nagy gratum!
Üdv: Cal
Kedves Cal!
Köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszett a versem. 🙂
További szép estét!
Üdv: Norman
Tisztelt Norman!
Tetszik, ahogy a többi versed is. Elsőnek egy kávé reklám ugrott be, aztán sikerült kicsit elméláznom, majd belemerülni. Ritka pillanat ez nálam, de te elérted.
Gratulálok!
Üdv,
Sixay
Drága Péter!
Köszönöm a nagylelkű értékelést, és nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet a versem!
Üdv,
Norman