Magas lóról földig érni oly nehéz
agyam dohog, betölti sok csenevész
más gondolat, -a tiétek-, nem kell rég,
szóvirágban öröklétem benne ég.
Teremtettem millióegy világot:
szöcskefodrot, öntermékeny zsiráfot,
vajkalászos földjeimre zabrakot,
légzebráim csíkjaira csillagot.
Öntelt mennyből istenformám körbenéz,
múló időm tésztavégén jelenés…
Fogyasszátok alázattal a művészt,
festek sivár agyatokba csöppnyi észt!
Sznob életem ostorosa Önmagam,
hátadon a karikás csík Én voltam.
Ne félj ember, hempergőzhetsz poromban,
így válsz majdan bölcs senkivé koromban.
Öntömjén
By Cyankalla
6 hozzászólás
Kedves Cyankalla!
Ismét csoda jó!
"A profizmus margójára"…
nagyon eltalálkt!
Grat:sailor
Csoda jó bökvers, nekem nagyon tetszik. 🙂
Gratulálok Gyorsanölőméreg.
Noémi
De még milyen jó bökvers:)
Gratula Cya 🙂
Sz.: Zsu
Kedves Sailor, Zsu, Noémi!
Köszönöm a véleményetek! 🙂
Ez pöccre jött, de szerintem megérdemelte, akinek szólt! 🙂 Remélem, elgondolkozott rajta!
Megírni jól esett, az biztos! Lett, amilyen lett, nekem fura, teleraktam full idétlen szóösszetételekkel, de lehet, ma ez a "művészet", én már nemtom! 🙂
Pussz Nektek: C.
Gratulálok!
Keményen oda fordítottad ezt a görbe tükröt az olvasónak.
tetszett!
Köszönöm!!!
öröm volt olvasni téged!
Szeretettel:Béla
Hát, köszi! 🙂
Bár ez inkább az "írónak" szólt, azaz akarta vala… 🙂
Nekem kissé amorf ez az írás, de elkövettem!
Köszönöm a véleményed, szia: C.