Óraátállítás

Mindig sietek, elkések, rohanok,
mindig valamit dúdolok, hallgatok,
küzdök gyors táncban, hajtanak holnapok, –
– nem hallom már szavak közt a dallamot.

Megállni! – csak mára! – figyelni, várni,
hamis hangomat végre felváltsa más,
egy csoda, isten, béke, csend vagy bármi;
álmos vasárnap reggeli megváltás.

Futástól izzadtan, elégedetten
állni a hídon, tóparton vagy padnál,
nem fájlalni, hogy régen itt még ketten,
hogy sokan elhagytak, sokat elhagytál.

Kertészkedő, mosolygós ráncú néni,
napozó teknősök egymásra dőlve;
mozdulatlan csövesről is elhinni
hogy csak sütkérezni feküdt a földre.

Annyira szép és átható az élet,
annyira közel a világ, a forrás,
lekerekedtek a szögletes élek,
felpuhult az a kőkemény akarás.

Billentyűkről libbenő meseszóra
kócos fejecském óvó ölbe tettem,
izmok ernyedtek, hogy átállt az óra,
óriások földjén végre csöpp lettem.