Fecskék röpködnek izgatottan,
fűben sétálgat nyugodt rigó.
Levél rezeg a nyárfa lombban.
Ez a jelen, és igaz, való.
Égen bágyadtan felhők szállnak,
árnyékot rajzolva a földre.
Tavasz. Ideje van a vágynak!
Lány kacaj röppen fel az égre.
Mosolygok az árvaságomon.
Kiszáradt fa nem hajt ki újra.
Nevetésbe rejtem bánatom
Föld, és a Nap pályáját futja.
Öreg törzs helyén boldog ifjú.
Ez a világ rendje. A törvény!
Ne rágja érte szívem a bú.
Boldogan nyeljen el az örvény.
6 hozzászólás
“Öreg törzs helyén boldog ifjú.
Ez a világ rendje”
Igen, de ez valamikor nekünk is megadatott. Azért az örvényt még ne siettesd!
Szeretettel: Rita 🙂
Köszönöm szépen kedves Rita ! Van, hogy ilyen hangulata van egy vénembernek.
Kedves Jenö!
Köszönet,hogy ezekben a borongós,hideg napokban
poz.töltésü írást hoztál!
“Tavasz. Ideje van a vágynak!
Lány kacaj röppen fel az égre.”
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Köszönöm szépen !
Teccettek versbe foglalt gondolataid. Elégikusak, szólnak a múltba való beletörődésről. Sailor szerint “pozitív töltésű” írást hoztál. Nem tudom. Különbe’ nem vagyok szakértő, de azért nem minden klaffolt soraidban. Pár névelő azért hiányzik, többek között. De nem kell szégyenkezned, jómagam írtam ennél sokkal rosszabb verseket. Különben versed utolsó négy sora tetszett!
/túlparti
A versírás szabályai nincsenek kőbe vésve. Ami a nyelvtani szabályokat illeti kedves “túlparti”, ajánlani tudom elolvasni a hozzászólásodat egy helyes írási szótár igénybevételével, Köszönöm, hogy olvastál.
Jenő