Öreg tölgy dereka
többé már nem hajlik,
vihar, ha csavarja,
panasza nem hallik.
Dacolva, ropogva
ellenáll a szélnek,
megcibált ágai
törnek, mégsem félnek.
Túl sokat megélt, hogy
ilyennel törődjön,
dühödt támadástól
álltában rendüljön.
De eljön az idő,
ezt nem is tagadja,
amikor magát majd
sorsának megadja.
Öreg tölgy
By Judit
6 hozzászólás
Bizony így szokott lenni, idővel még a legerősebb gyökerek is elfáradnak…
Nagyon szép a versed, Judit. Dallama sordró, mint a szél hangja, és nagyon szépek a rímek is. 🙂
Gratulálok szeretettel!
pipacs
Így igaz kedves Pipacs.
Köszönöm!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Nagyon szép a versed, s ez pontosan így igaz az emberre is. Újraolvasva, embert képzeltem a fa helyére, ugyanúgy ráillik minden szó, minden jelző, s nem utolsósorban a két utolsó sor!
Szép és megható.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida, nagyon köszönöm!
Szeretettel Judit
Nagyon szép, én allegóriának olvastam, tetszett a versed.
aLéb
Köszönöm Aléb!