Csimpaszkodik a kolonc idő,
lerázni többé nem lehet.
Kötélnyi vastag indáival
besző-benő lábat, kezet.
Barázda mosoly a száj körül,
elmélyül a homlok ránca,
a szép, sima arcra ráfeszül
az öregség egyen-maszkja.
A szem, a fül, az ízlelés,
minden érzék befelé figyel.
Kívül az összes kapu zárt,
már csak a régmúltból ittrekedt,
vaksi emlékekre ügyel.
Tapintatlan a tapintás, ha
kapaszkodó után matat.
Elnehezül a létezés, az
összes porcika lefelé,
már az áldott föld felé mutat.
Öregség
By szilkati
8 hozzászólás
Szia!
Remekül írtál az öregedésről!
összes porcika lefelé,
már az áldott föld felé mutat. – ez nagyon megérintett! Üdv hundido
Szia hundido!
Köszönöm, hogy elolvastad a verset.
Üdv: Kati
Kati! Remekül megírt versedmár-már rám is illik. Minden sora igaz. Szeretettel Éva
Kedves Éva! Sajnos, előbb-utóbb mindenkit utolér az öregség. Köszönöm, hogy elolvastad.
Üdv: Kati
Kedves Kati!
Sajnos így van, ha valaki egyáltalán megéri az öregkort.
Remek írásodhoz szeretettel gratulálok: Ica
Kedves Ica! Jobb , ha szembenéz vele az ember és elfogadja. Köszönöm, hogy elolvastad.
Szeretettel: Kati
Kedves Kati, nagyon szigorú vagy. Igaz sok minden megváltozik évről-évre, azonban egyre gyengébbek lesznek az emberek, de mindez nem vonatkozik mindenkire, aki szeret mosolyogni még a ráncai is kissé kisimultak, s aki nem hagyja el magát, biztos, hogy lassabban öregszik.
Jó, hogy megírtad, legalább ezzel sokan jobban igyekezni, kihúzni magukat a görnyedtségből.
Tartalmas és figyelemfelkeltő a versed.
Kata
Kedves Kata! Köszönöm, hogy elolvastad és véleményezted a verset. Lélekben kell fiatalnak maradni, akkor könnyebb elfogadni, hogy előbb-utóbb megöregszünk.
Üdv: Kati