Szél tépi arcomat,
Rádermedt már a fagy.
Didergő pihéken
Jajgat az enyészet.
Barázdák mélységén
Életem véget ér.
Ráncba szőtt ereken
Elvesz az értelem.
Hátamon görbület
Súrolja a füvet,
Lábam már tipegő
Billegő vén teknő.
Kezemben csúz zenél
Hangtalan fájzenét.
Hajamra liszt pereg
Őszről fehérre fest.
Ma vágya csak emlék,
Feledem mit miért.
Teher már a jelen
Jövőt nem keresem.
Porba égetett test
Urna mélyén tesped,
Várja a harsonát
Ígért feltámadást.
4 hozzászólás
Szia!
Teljesen átéreztem sorsomat, ami elől senki sem menekülhet az az öregség (aki megéli). nagyon szépen megírtad!
Barátsággal Panka!
Kedves Ica, szépen megírtad az öregedést és végén az elmúlást. Csak éljünk meg egy szép, hosszú betegségektől mentes öregkórt, én mindenkinek ezt kivánom.
Üdv: József
Az utolsó két sor nem tetszik, valahogy pont ott döccent nekem a ritmus, amit lehet úgy is értelmezi, hogy ott tényleg vége:). De valahogy jobb lett volna, ha nem így fejeződik be. Lehet, hogy tévedek. Amúgy nem szeretnék öreg lenni. Remélem nem is leszek, akkor is ha ennek van ára.
Köszönöm, hogy olvastátok, és hozzászóltatok. Valóban megdöccen a vége. Ez a vers egy felszakadt sóhaj itt az öregség köszöbén. Tiltakozás az öregségben megtörő test és elme ellen. Ica