Még őrizem,
mint ama nagyfejű kujon,
még őrizem és fogom,
csak másként, úgy, ahogy csak én tudom.
Még zümmögöm,
mint a szép hangú áldozat,
még hibbanok és hívom,
csak ez talán egy fájóbb változat.
Még dúdolom,
mint ama messzi barna pók,
még révedezve áldom,
Csak nyelvemen más ízű altatók.
Még vigyázom,
Mint színek, szók apostola,
Még hümmögöm és játszom,
Hogy én nem voltam őrült soha.
Még vajúdom,
Mert fantáziám, mesém,
Ahol izzasztom és izzok,
Mint vérbajig bohó vallon legény.
Még kimondom
Nevét minden hajlatának,
Még gyászolom és űzöm
Pőrén sötétlő, meztelen világnak.
De őrizem,
Őrizem, míg élek, de még
azon túl is őrizem
Életemre zárt örök szemét.
7 hozzászólás
Kedves Attila!
Valami különös kincs lehet, amit ilyen egyedi formában, szép költői szavakkal teli versben őrized, és vallod be nekünk.
Élvezettel olvastam.
Gratulálok: Kata
Köszönöm, kedves Kata, valóban különös és valóban kincs 🙂
Köszönöm, hogy itt jártál 🙂
Attila
Kedves Fabatka!
Még olvasom…
Még hatása alatt vagyok…
🙂
Szép, hiteles vers, gratulálok!
Üdv: AV
Köszönöm a vers nevében, kedves AV 🙂
Örülök, hogy elémkerült ez a vers, csodálom, hogy nem előbb. A cím már "gyanús" volt, és az első versszak meggyőzött, hogy nem tévedtem. Többrétegű, mély érzésekről árulkodó, számomra kissé misztikus vers. Tetszenek az utalások (is).
Gratula!
Poppy
Nos, el fogom olvasni többször ezt a verset. Különleges, rendhagyó sorok füzére. Egyedi!
Gratulálok!
Selanne
Csupán néhány szó, mint egy buszmegállóban Ady, József, Juhász és a többiek szerelmes mobil-vallomásai közt elballagni, s magamét forgatni közben a szívemben :)))