Őrizlek

Álmodj, most mély
a csend,
a reggelt majd neked
koldulom,
fénycsíkból font
függőágyad
pillangószárnnyal
ringatom.
Lélegzet csobban,
elcsitítom,
menedékem a
félhomály,
szemed sarkában
szétterülve
könnycsillag a
fénysugár.
Tiszta vagy bennem,
érinthetetlen,
csapdába zárnak
az évek,
miattad vándorrá
váltam,
érted, ha kell,
újra visszatérek.
Önálló egész vagy, és én darabokból akartalak
kirakni, mint valami mozaikot.
Valahol máshol kerestem minden apró alkotóelemed,
őriztelek, és nem vettem észre, hogy én voltam
aki szétesett.
Álmodj, most mély
a csend,
a valóság túl
meggondolatlan,
őrizni foglak, ha
kéred,
őrizni minden
megkezdett mozdulatban.