Oly töményen hallom, hogy Feltámadt a vad
s rommá vert világunk nyálkás úton halad.
letérdeplek' a kietlen égszínkék égre
melyre a nagy isten márványra van festve
Tövisektől sebzett karom a felhő a fény
megbabonázott a régi szó, fölsóhajt a kény
S rútul inalok majd, mögöttem a sárga nap
Nem véd majd a haragjától se fagy se kalap
Szeretem ha játszik a mosolygó remény
de kimondani: szeretet…az lehet a kemény
Gőgbe mártott toll majd az oktalan harag
gyújtja fel lángját mely már oltatlan marad
Látom mily egyszerű ez a néhány gondolat
mint a hálóba egy bogár, éppen bennragadt
de hallom hogy egy madár távol dalra fakad
víg füttyének dallama föl-föl az égig szalad.
Van hogy ember az ember, van hogy csak vad
S rommá vert világunk már a vége felé halad
Csak ülünk majd nézzük ahogy a birka remeg
Hogy rohaszt bennünket a gyűlölet a féreg.
2 hozzászólás
Nagyszerű ez a versed kedves Zsolt !
Minden szó igaz mai világunkra, mit leírtál.
Gratulálok !
Szeretettel: Zsu
Egyetértésemről biztosítalak. Valós, reális tartalom. Keserű így a szájíz.
Üdv
Zoli