Egy csókkal kezdődött, majd jött a többi,
Nem gondoltam,hogy így lehet szeretni.
Egy simogatás és becéző szavaid,
Végre megnyitották szívem kapuit.
Akkor csak egymást néztük,mosolyogva,szótlan,
Hisz ez a szerelem örök: holtomiglan-holtodiglan.
Most egy óriási üvegbúra,ami elválaszt minket,
A rózsaszín köd eltűnt, megfagyasztva szíveinket.
Távolabb kerültél tőlem, hiába kapkodok érted,
Az üvegbúra elválaszt,vergődöm, s te csak nézed.
Már csak te nézel engem odaátról mosolyogva,szótlan,
Mert szerinted ez a szerelem örök: holtomiglan-holtodiglan!
5 hozzászólás
Hmmm. Tudod számomra a vers a hangulat elsősorban. Itt én azt éreztem, hogy várom a végét, és lebegtetve van, mert nem tudom eldönteni ez most így jó, vagy ez így nagyon nem jó. A nagyon nem jónak ellentmond a holtogiglan. Borzongató. Felkavaró.
Most nem tudom eldönteni,hogy pozitív hatást vagy negatívat értem el…hm…de köszönöm,hogy benéztél,és véleményeddel megtiszteltél!:)olyan jó hogy vagytok!!!:D
elég lightosan kezdődik, de aztán jó lett.
az egyik fél már nem szeret, és már nem érdekled. fáj.
kicsit érthetetlen. – számomra
Nola
Csatlakozom az előttem szólokhoz, nem igazán értem a végét! De azért így is megvan benne a titokzatosság és elgondolkoodtató! Talán direkt írtad úgy hogy ne értsük meg! Szerintem jó! Nekem tetszik nagyon!
Kedves Florilla!
Én nem érzem azt, hogy ez a szerelem általad is holtogiglan lenne. Bár ezek amolyan ambivalens érzések. Szerintem jó benne, hogy mindenkire rábízod, döntse el, hogy miylen is ez az érzéskavalkád. A versed mindenesetre tetszik!
üdv.:
hamupipő