Hajnali dér, mint hófehér kígyó
mar testébe. Ajkairól a szó,
mint fuldokló kisgyermek hangtalan
könnyei, hullanak csendben, némán.
Fájdalom barázdálta arcának
kifakult szemeiből, a bátrak
könnyei helyett vérfolyam csordul,
csak a lélek küzd tovább, makacsul…
Mikor testvér testvértől elfordul,
s a vak Remény a Sorstól koldul
csak egy pillanatnyi boldogságot,
tűbe töltött hamis valóságot.
Akkor lehull majd a Bánat fátyla
szelleme előtt. Az Éj kiáltja
majd halott szívének végső vágyát,
s továbbálmodja örök álmát.
5 hozzászólás
Kedves Serafis!
Versed szomorú ésfájdalmas,és végtelenül gyönyörü.Gratulálok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Üdvözlettel:Hekaté
Kedves Hekate!
Nagyon szepen koszonom. Nem volt kedvemre valo megirni ezt a verset, de ki kellett jonnie…
Udv.:
Serafis
Örülnék, ha végre vidám verseket is olvashatnék Tőled! Persze, ezek is szépek… GRT! Bár már rég töltöttél fel.
Kedves Serafis!
Most találtam csak rá erre a versedre, melyet nem tudok mással jellemezni mint, hogy csodálatos.
Nagyon szép képekkel illusztráltál. Nagyon-nagyon tetszik! Gratulálok!
Szeretettel:
Hamupipő
Kedves Hamupipő és csakegylány!
Köszönöm szépen a hozzászólásokat. Elég rossz időszak volt, mikor megírtam ezt a verset. Igyekszem majd írni, ihlet van, csak időm is lenne… De majd igyekszem.
Köszönettel:
Serafis