Csak enyhíteni akartam sajgó lelkem.
Hűsíteni veled, mint nyári zápor az út porát,
És elhallgatni csend a csendben
szíved meg-megdobbanó lágy ritmusát.
Én nem akarlak a lehetetlennel bántani.
Csak ments meg önmagamtól, ha kérhetem!
Romjaimból felépíteném álmaim,
hogy te légy benne beteljesült végzetem.
Halványodnak, tompák a csillagok.
Te jössz, beragyogod kínzó életem.
Lelkem forrása rubintvörös mosolyod.
S szemed kékje hoz örök fényt nekem.
5 hozzászólás
Szia!
A hajnal ébredező, gondolatokat ébresztő valósága.
Gratulálok!
Üdv Selanne
Köszönöm Selanne!:-))
Szia!
Ez is szép, főként a "csend a csendben". Nagyon szeretem a csendet hallgatni, de így még nem találkoztam ezzel a kifejezéssel.
Mikor teszel fel mai verset? 🙂
Üdv: Kankalin
Kedves Kankalin!
Még pár vers és beérjük időszámításunkat:-))
üdv.
Igazán szépen rímelő, szép magyarsággal megírt vers. Látszik rajta, hogy tisztában vagy a versírás szabályaival.
Üdvözlettel: Kata