Örök tavasz

Hold világít fenn az égen,
Érted fáj már minden léptem.
Csillag nem egy száz is vagyon,
Életemet hozzád szabom.
Tavasz, ha jő, nem szól hozzám,
Ölemben én úgy hordoznám.
Fázom a nap sugarában,
Én vagyok ott minden vágyban.
Este fekszem, reggel kelek,
Nem gyógyulnak be a hegek.
Magas égen szél viharzik,
Tompa hangom alig hallik.
Nyár ha zöldell, örömöt ád,
Hajladoznék akár a nád.
Fecske repül fenn az égen,
Repültem én veled régen.
Őszi ködbe levél ha hull,
Szívem a te szívedbe hull.
Tél ha lennék hideg lennék,
Temetőbe temetkeznék.
Nagy hegyekből messze látok,
Nőnek újabb éji álmok.
Idő múlik, emlék ha száll,
Így röpül a fecskemadár.
Hamar jön a bús alkonyat,
Eltakarom én arcomat.
E világnak vége lesz tán,
Örök tavasz lesz ezután.