Örökké

Mellkasodba mártja pengéjét…
Most gyűlölnöd kéne és zokogni,
de szerelmez vérzik a szíved.
Felnézel szép szemére és még mindig hiszed:
szeret.
Azért mosolyog rád, míg forgatja tőrét,
azért nézi elfolyni meleg véred,
mert meg akarja súgni, hogy szeret
téged.
De ajkának ívét torz vigyorra vonja,
s hidegen néz Rád, a majdnem-halottra
aztán elmegy.
A kövön csendülő penge után kapsz,
hogy amint a sötétben egyedül maradsz
lágyan simítson meleg kezének nyoma
Hiszed, hogy látod még. De nem tér vissza
soha.
Reszketve kuporogsz a semmi hideg kövén,
merengsz, milyen szép volt álmodni ágya ölén
Patakzó véredbe mártod a kezedet
búcsúdat írod, hogy örökké
szereted.