Még mindig én vagyok a herceg,
Aki rozsdás ketrecben nem szenved.
Nincs olyan csillag, amely elnyomja fényemet,
Vagy fél percre elrontja öröm gazdag kedvemet.
Kitörnöm nem kell, bent sem voltam,
Elveszni nem fogok, meg sem voltam.
Más miatt meghalni soha, csak Isteni parancs jöhet,
Szeretni tudok, s ezért zsebembe hordok egy követ.
Érzésből már született félezer lelet,
Örökké élek, s addig is csak nevetek.
Semmilyen bánatba bele nem megyek,
Hogy örökké éljek, semmit se feledek.
1 hozzászólás
Kedves Attila!
Érdekes gondolatmenet amit itt lejegyeztél. Jó, ha a klasszikus formákat használod a verseidnél, azonban kis többletmunkával el lehet érni, hogy a sorok szótagszáma azonos legyen.
Egyébként látom, hogy nem sok a látogatók. Ennek oka lehet az is, hogy Te sem nagyon böngészel mások föltett írásai között. Pedig hidd el, hogy sokat lehet abból tanulni, ha mások anyagát is megismerjük, pedig azzal mindig új gondolatok merülhetnek fel bennünk.
Üdvözlettel: Kata