A szél ölelésében csikorogva
hajladozó fenyőfák alatt
órákon át dideregve vártalak,
majd amikor végre ütött az óra,
s lázasan vontál két karodba,
boldogság töltött el, de a hideg nem engedett.
Kihűltem, mint aki nem éri meg a holnapot,
mintha még nem hoztam volna elég áldozatot.
Most ugyanazt érzem, erőm elhagyott,
csak szívem az, mi örökre megfagyott.
8 hozzászólás
Utalásaid nagyon különösek:
´boldogság töltött el,de a hideg nem engedett´
Ritka jó elemzés…jaj,tudom,több annál!
Gratulálok:sailor
Köszönöm kedves sailor. Tudom, hogy tudod….
Üdv. Györgyi
Fájdalmasan gyönyörű vers!
Kedves Kazu Shijin örülök látogatásodnak és véleményednek.
szeretettel: Györgyi
Hasogat!
Lesz még tavasz!
Üdvözlettel: eferesz
Kedves eferesz Remélem én is. Bár a szívemben általában tavasz van.
Szeretettel: Györgyi
,igen a szél nemcsak a csontjáig ér el az embernek, hanem képes egészen a szívekig elhatolni.
tetszik a versed. Üdvözlettel, festnzenir
Kedves festnzenir igen, a szívet is képes megfagyasztani…
Köszönöm jöttödet.-
Szeretettel: Györgyi