Üdv neked ember az eljövőből,
Fújd le idők porát!
Bárki legyél is a végtelenből,
Köszöntelek barát!
Ez, mit a két szemed éppen olvas
Mind az az őstudás,
Melybe megismered égi népünk.
Örökbecsű rovás.
Egyszer az istenerő kitört, és
Árja nagy útra kelt.
Vad szilajon patakokban áradt,
S hatalma testre lelt.
Innen eredt meg a földi élet
Cifra virágkora,
Így született meg a létezésünk
Világi gyöngysora,
Emberi fajt hivatott az Isten,
Kit, pedig arra kért:
Földi és égi erők között, hogy
Csatázzon érdemért.
Érdemes életet éljen arra,
Hogy mikor itt a vég,
Mennybe emelje, s örök csodába
Röpítse csillagég.
Nagy feladat, hisz a rút sötétség
Nem pihen el soha.
Ködtakarója a félelem bősz,
Alaktalan pora.
Éppen ezért is az emberek közt
Volt, kit a gyöngeség
Arra az útra terelt, mi pusztán
Gigászi szürkeség.
Lusta, reménytelen elvtelenség
Oly szaporán elért
Minden egyént, aki gyávaságból
Irigy világba tért.
Elszaporodtak, az élre törnek,
Halkul igaz világ.
Szolga maradt, aki tiszta szívű,
Halottak unt imák.
Eltipor és kiröhög, mikor tud
Mind, aki rég letért.
Oly kevesen lehetünk az úton
Csatázva életért.
Pusztai népem a hegycsokor közt
Állja világ dühét.
Őrzi a lángot örök titokban,
Betartja esküjét.
Őseim ősei összegyűltek
Egy hit alá azért,
Hogy le ne térjenek istenútról
Világi vágyakért.
Ámde a féregevő gonoszság
Cselszövevényesen
Benn, a saját sorainkba fészkelt
Zavarra éhesen.
Fátyolos éjjelen éber álmok
Gyötrik a népemet,
Álcavilág hazudós tükörbe
Taszítja képemet.
Elhitetik, hogy az ősi célunk
Balga remény csupán.
Nincs, aki döntsön az életünkről
Kivált halál után.
Bús a jelen. Hol a jó reménység?
Merre a béke már?
Vajknak a nemzete elgyötört lett,
Gyepűje szűk határ.
Vannak azért, akik ellenállnak,
Én is ilyen vagyok.
Senkit az isteni intelemről
Hazudni nem hagyok.
Bölcs biz a népem a kőfalak közt,
Nem töri meg hamis,
Táltosok őrzik az égi lángot
Örök titokban is.
Harcolok én is a gyávasággal
Vérverítékesen,
Bárcsak a cél közeledne végre,
S beérne csöndesen.
Sajnos az életem oly rövid, hogy
Nem leszek ott, mikor
Új diadalt aratunk a hittel,
S jöhetne hősi kor.
Búcsúzok ember az eljövőből,
Töröld le könnyeid.
Állj be közénk, hogy az eskü szárnyunk
Taszítsa bűneid.
Éppen ezért, bizony arra kérlek
Vívj te is érdemet!
Légy te is égi lovas magyar hős,
Becsüld az életet!
Szólj a fiadnak a Küldetésről,
Mondd, hogy a hit nemes.
Adja tovább a jövő koroknak:
Magyar, ki érdemes!