Őrület

Tegnap repült minden. Még a rézmozsár is,
az anyja hagyta rá. Alján az ánizs
illatú, furcsa fűszer. Szétvágta azt is,
egy kislány nézte lentről, a sárga masnis,

amint tör-zúz a gangon. A vaskorlátot
ütötte, meg mindent, amit akkor látott,
amikor borult a világ őelőtte,
s ha pisztolya lenne talán főbe lőtte

volna magát…testében a lüktetések
erősödtek, s az otthon, a szürke fészek
nyomorult, szorongató, hangos őrület
vadító hangjai. Ólmozott bőrű lett

a délután, az este. Rácsra aggatott
színes, fakó ruhákat háncsra szaggatott,
a gombóc lavinává dagadt a torkán,
hogy ordítson, mint vihar alatt az orkán,

s a gyermek még akkor is kint állva leste,
ahogy lassan, végleg kiszáradt a teste,
s csendesülve körülnézett. Kint a gangon
szilánkok, foszlány, és a csend hintahangon

nyikorgott a rácson. Mintha este lenne,
egy alkony vetkőzne újra meztelenre,
s rácsorogna testére az ég…vasárnap
este van. A macskák is lustán lazsálnak

a vackokon. Csak a fájdalom ne csípne,
meg ez a sejt, s a vér, végre csendesítve,
s miközben tudja azt, hogy már csak annyi van:
önmagát látta akkor. Sárga masniban.