Dimenziók összecsapva,
ősdarálón hajtva rég,
fogaskerék átharapja,
cintányérral ütve szét.
Nagy Bummban, a kulimászban
vajúdott a magát lenyelt világ,
feküdt, hentergett, rinyált,
csontban, vérben, fémben, sárban és lázban.
Faállatok, kőborgok, telivér égitestek,
rongybabák, fakírok és királyi pár
vonultak, haladtak, mentek
a káoszkarneválra beneveztek,
táncoltak egy tisztáson át.
És a világ erei lüktettek,
foszlott és magába harapott,
csuklott és félrenyelt.
És szív kélt, hogy dobbanjon,
frissítsen és fényt lobbantson,
mi nem kell vesszen,
a többi maradjon,
és benne lakjon.
Ősrég
By Ábel
4 hozzászólás
fogalmam sincs mi ihlette ezt a verset vagy hogy mit akartál vele elmondani
de nekem magát az életet jutatta eszembe.. tele van energiával nyüzsgéssel
“És a világ erei lüktettek” maga a vers is lüktet, de még hogy! (:
rövid ittlétem során eddig az egyik legjobb vers amit olvastam
köszönet érte
köszönöm szépen Aiszisz! örülök hogy hatott rád.
számomra a vers káoszról szól, és úgy is van megírva, és érezni lehet belőle. grat
Szervusz Dende! Valóban a káosz felé való biccentés, vagy főhajtás. Az korszakként leválasztható káoszról szól. Minthogy beszorítható a teremtés és a megelőző semmi közé, mint átmeneti "állapot", avagy: Semmi volt a világ előtt, vagy Káosz, vagy mindkettő? Beleértve, hogy bármelyik verzió elfogadása magában foglalhatja, tartalmazhatja az Istenhívő vallások origóját, az Isten ébredésének pillanatát, amióta érdemes célszerű világról tudomást venni.
Bocs egy kissé elkalandoztam…:)
Köszi hogy olvastál
Ábel