Sérült az éj annak ki magányosan áll,
egy bamba jelkép fölött hangtalan átszáll.
Csak véletlenek játszanak, s a végtelen
átröpíti a múló sorsot vájó életen.
Látod mily ostoba a végzet, nem hagy,
nem akarja, hogy válassz,és tompul az agy
Talán nem láthat nem hallhat most és soha
Életed kudarcának égbenyúló sora.
De még képzelem én hogy változik, eljön
nem vágyik arra, hogy e létben megöljön
mert pusztítóbb a vihar, oly néma pora
részegít a mámor elfajzott vén bora.
Kárálok mint vén anyó ház előtt, padon
Nem riaszt már, nem csábít,nézek vakon
elhullott év magvait földre seprem
akarom, hogy a magvakból virág kelljen
De elszáradt rég, kihalt onnan az élet
hiába hintem, nem fogan se jót, s szépet
Elrohad majd eggyé válik és tovaszáll
Égbe szórva suhan,rohan, mint egy sakál
Lőj utána vadász, dühöngjön fegyvered
had lám holtan, vagy sebezve a vérebet
Majd ha szemem a szemébe mélyen vájom
Had kívánjam most…halál legyél csak álom