Összekötődések

***

Az én kevéske…
Az én kevéske kerozinom,
elfogyott, akármilyen napon.
Éppen
az égen.
Bámultak felhők szánakozón,
hogy csak zuhanok , s
magam vagyok,
és ahogy húzom fel azt a gépet,
oda, hol ég, és föld összeér,
És a kormányba kapaszkodom,
magam se tudom, kiér’, miér’?
Sírtam:
„Nem kell szánalmas unalmas temető.
van még idő, van még Idő!”
Kerozin-csík csak nevetett:
„Legyek? Legyél? Ugyan minek?
Úgyis lepottyansz egy napon,
tudod, tudom.
Ugye, szép volt a felhőjáték,
ugye volt ez csuda ajándék?”
Szólt hozzám akkor szánakozón,
az én kicsi kerozinom.

***

Ejtőernyőm…
Ejtőernyőm most kinyitom,
landolok viaszpecsétes asztalon.
Lebegtem Ég, és Föld között
csoda volt ez a délelőtt.
És csuda volt minden délután
mikor vágyódtam valaki után.
Csak így telne vágyakozón,
az én maradék álmodós napom.

***

Fanyar…
Fanyar almabort inni
viaszpecsétes asztalon,
víg cimborákkal!
Nincs ennél jobb,
úgy gondolom,
de őszül már,
fogy az Idő!
Hova tűnt
az a tavaszi madárdal?

***

Most…
Most fecskefészket tapasztok,
csinálok, mit csak akartok.
Gólyafészket nem csinálok,
kéményre többé nem mászok.
Nem mászok, mer’ még leesek,
jönnek a „sürgősségiek”.
Mondják: „sajnáljuk, nincs Idő,
vár reád már a temető”.
Gólyafi táplál békával,
én meg elalszok békével.
Inaljak, maradjak? Nem tudom.
Aluszok józan-részegen,
idiótán, és félszegen
azon a borpecsétes asztalon.
Káromkodok, káromkodom.