Szemed, ha nézem, egyre forr a vérem,
alámerülni volna jó tavában,
de hát tudom, kegyed hiába kérem,
nem érzi át hideg valód a vágyam.
Kezed, ha érzem, ébredő madárka
remeghet úgy parányi fészke mélyén,
de lám kezemre visszarándulása
mutatja, még ma én hiába kérném.
Szerelmed érzem, elhalón parázslik,
hiába szítom, egyre hamvadóbb lesz,
habár bizonygatom feléd ma váltig
szerelmemet, de még nem ő a vátesz.
Ezért ma már tovább nem ostromollak,
de holnap újra eljövök megint csak.