Sárga blúzban állanak
ligetünk vén fái,
kőris, juhar, ős-platán
új tavaszt fog várni.
Bokrok kusza vesszőin
rőtvörös levélkék,
fényszájú nap csókot hint,
amikor az ég kék.
Nem maradok sokáig
lágy ölén vadonnak,
lemenő nap fényében
árnyak tanakodnak…
Pók hálóján fény ragyog,
rá gyorsan az est ül,
elmerülök az őszben
testestül, lelkestül…
Valamit az őszi nap
nagyon tud, ő mester,
azt ami szép, s kellemes
vegyíteni hogy kell…
2 hozzászólás
Szép az Őszi versed, kedves Albert, én is szeretem, mert sárgába-pirosba hajlik át a nyári zöld szín.
Ahogy szép a tavasz, majd a nyár, úgy lehet szép más színekkel az ősz, és a tél is hófehérrel, bármilyen hideg.
De akkor fontos, hogy legyen egy meleg otthona mindenkinek, ne hiányozzon senkinek, hol hajtsa álomra a szemeit.
Szeretettel olvastam: Kata
Bár úgy lennek, Kata! Minden embernek fontos az otthon… sajnos nem mindenkinek van. Embertelen ez így… Örülök a látogatásodnak, mint mindig. 🙂
Szeretettel: alberth