Az ősz óarany szőlőszemek,
jóllakott alma, körte a fán.
Duzzadt tőgyű, jámbor tehenek
bőgése egy barna délután.
Valahol tűz ég, száll a füstje.
Béke van – magamat áltatom.
De akaszkodik egy akácfa-tüske,
s vérző nyomot hagy arcomon.
Tudom, hogy tél jön, ezüstfehér.
Ablakon kocogtat majd a fagy.
Szép lesz. Hideg lesz. Nem lesz kenyér.
Lesz, akit elvisz, lesz, kit itt hagy.
4 hozzászólás
Kedves Kati!
Csodás ez a természet, mer változni.
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Szia Szabolcs!
Csak az a baj, hogy az ember nem elégszik meg a természet öntörvényű változásával, hanem mesterséges módon megváltoztatja, sajnos alapvetően rossz irányba.
Szeretettel: Kati
Igaz, bölcs versed szívvel, szeretettel olvastam! Kellemes napot kívánok: Zsuzsa
Szia!
A természet változása, az ember életének a változása, ez mind-mind benn van e versben. Nagyon tetszett ez az alkotásod is. üdv hundido