A tóra ősz ezüstje száll a csendben,
a víz fodorja ringva intonál,
amint karolja fűz sodorta lelkem,
s amott közelg a rozsdaszín halál
avart terítve már a parti útra,
a lépteit remegve hallgatom,
vajon ma mennybe visz, talán pokolra,
netán nem is haragszik oly nagyon,
csak éppen erre hozta most a kedve,
lehet, hogy elkerül, hiszen takar
megint a fák között a barna este,
s az is lehet, hogy ő ma mást akar.
Ha már ütött az óra, hát tegye,
de perlekedni nem fogok vele.
4 hozzászólás
Kedves Imre!
Remek melankólikus sorok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Köszönöm, hogy versemnél időztél.
Barátsággal, Imre
Gyönyörű versedhez
szeretettel gratulálok,
jó egészséget, szép napokat kívánok:
Zsuzsa
Köszönöm, kedves Zsuzsa.