"Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem. "
Ködszürke szemei rozsdás lombot sírtak,
mosolya opálos, mint medúza-felhő,
nyirkos volt kacsója, melyet nyújtott felém,
mint egy feddhetetlen, francia úrinő.
Párisba sasszéval tévedt be az új Ősz,
mint aki a táncban kicsit félre lépked,
régi sanzonokat dúdolt vén fülembe,
közben fáradt szemem titkon reád nézett.
Kócolta hajadat tétova fuvallat,
ajkadon borzongás, ujja oda tévedt,
s nékem itt maradtál merengő szemekkel,
mint örök Ősz, s végzet.
Talán egy pillanat, itt járt az ősz nálunk,
Párisnak útjain, túl is futott rajtunk,
kánikulában, a forró aszfalton,
s elvetélt mosolyok borítják bús arcunk.
4 hozzászólás
Kedves Albert!
Gyönyörű versképek, hasonlatok, és megőrizted az eredeti vers hangulatát, picit másképp,
én még csak most fedeztem fel hogy itt vagy! De nagyon örülök neked.
szeretettel ölellek
Anikó
Kedves Anikó!
Régen tag vagyok itt, de tavaly kevés verset hoztam. Most visszatértem, mert szeretem ezt a lapot és itt is vannak régi ismerőseim. Én is örülök, hogy itt találtalak! 🙂
Szeretettel: alberth
Remekül sikerült visszaadnod az ősz hangulatát úgy, hogy közben méltó vagy az eredeti vershez, ami -Adyról lévén szó – nagy fegyvertény. Szívből gratulálok!
Klári
Kedves Klári!
Ady verseinek különös hangulata van, nem könnyű belépni a világába… ez egy pályázat volt, persze több nagy költő verse sorra került. Nagyon kalandos dolog egy ilyen kezdő versszak folytatásába fogni… ez így sikerült… egyébként nagy kedvelője vagyok Adynak, örülök, hogy tetszett a versem! Köszönöm az értékelő hozzászólást!
Üdv.: alberth