A dombon álló kis templom szürke keresztje
szúr bele az égen lógó sötét felhőbe.
A fák, növények levele zöldből sárgára vált,
majd némán a földre hullva szürkébe megy át.
Madár a hűvös, szeles légben csak ritkán repül.
Az ablak előtt állok. Nézem az őszt egyedül.
1 hozzászólás
Szép melankolikus hangulatú vers, de én szeretem az ilyet. Szeretem az őszt is.
Neked a vershez gratulálok!
Sz.üdv:hova