Őszi éjszakán

Tanúm az ég, nagyon szerettelek,
de mert nekem nagyon kemény szíved,
keress te mást, ki azt puhítsa meg,
amúgy sem én vagyok való neked!

Miért legyek megunt, kivert kutyád?
Kinek, ha kényed olykor enni ád,
csaholni kell kegyes szerelmedért,
de csalfa lelkeden kemény a vért.

Miért lihegjek én nyomodba, mondd?
Hiszen veled nekem megannyi gond
az életem, merő reménykedés,
tudom, neked babám ez oly kevés.

Viszont a sors kemény, örök talány,
miként szokott, a csábos utcalány
feléli teste csábos íveit,
varázsa múlik és nem andalít.

De tudd, hogy újra ott leszek neked,
ölembe majd lehajthatod fejed,
s a könnyed is törölgetem talán,
ha átölelsz az őszi éjszakán.