Őszi eső

Hűvös esőcseppek -mint pecsét- zárják le
A lánghevű nyárnak búcsúzó levelét.
Csorduló sugarak vajon még járják-e
A zsugorodó év borzongó kebelét?

Házunk ereszéről gyöngyöt sír a földre
Az egykedvű, méla, szél szitálta eső.
Lukja rejtekéből kimászik a zöldre
Az aprócska cickány, s diót cipel elő.

Szőlőkben a fürtök híztak dagadtabbra,
Barnuló levélkén tartós esőpermet.
A Nap sem hág az égen mostan magasabbra,
Színfüzér borítja már az előkertet.

Őszirózsa virít, mintha csak nyár lenne,
Ám elmúlást idéz szép szirom-pompája.
A dió zöld burka meghasadt, és benne
Gömbjének hűlt helye, behullt a portára.

Macska nyújtózik el álmosan a lépcsőn,
Kutyától, gazdától meg nem zavartatva,
Talán az éjszaka, a viharban későn
Nyugodhatott el, a lárma felkavarta.

Villám fürösztötte fényében az eget,
Villóztak ívei, morajlott az égbolt.
Végre csordult az ég, sűrű eső esett,
Verte az ablakot, bizony ilyen rég volt.

Még mindig csak esik, a föld mohón issza,
Száradt torkán a víz szivárog a mélybe.
Lám, az időkerék sem forog már vissza,
S a bágyadó Napot gurítja a télbe.