Lehűlt a hév, talán el is kopott,
uszálya bár a láthatárra leng,
amott a tél közelgve imbolyog,
a hegyre hósubát terítve fent.
Az ágakon ragadt a meztelen
remény, remegve álmodót keres,
de nem karolja át ma senki sem,
csupán takarja nyirkos, őszi est.
A félbe fájt remények évszaka
teríti bús ködét a tájra már,
s a végtelenre dől az éjszaka
amint magánya hajnalára vár.
De szívemet belül feszíti még
szerelmem és a lángja érted ég.
2 hozzászólás
Kedves Imre!
Tetszett nagyon egyéni,fantáziadús írásod!
“Az ágakon ragadt a meztelen
remény, ” remek hasonlat!
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Köszönöm, jólesett.