Ősz hajamba túr az őszi szél,
egyenesen állok, mint fák,
szemem, mint tűz villan, régi még,
de nem álmodom rózsát, violát.
Tavaszillat ha szívemhez ér,
s virágot hoz, áldott dobogás,
bár könnyet csal szemembe még,
hangod, nem álmodom már tulipánt.
Tudom emlékszel jól milyen volt
ölelkezni hulló lomb alatt,
s betakart lágyan az égbolt,
e világból más nem is maradt
– ahogy a szél ősz hajamba dúdol -,
csak az emlék, az ősz, s a virágillat…
14 hozzászólás
Szép ősz, virágos, még őszen is.
Bár nem hiszem, hogy ősz lenne a hajad már.
Remek vers.
Üdv: József
Meghatóan szép…belűlről jött.
Melankólikus a vége ahogy kell, és mint az őszhöz illiő, meg a gondolatokhoz, amit írtál…én ez utóbbit tartom fontosnak.
Igazán megérintett. Grati:d.p.
Igazán szép.Főleg a harmadik szakasz.
Szép elfeledni a tavaszt a szerelmes őszért cserébe..:)
Szia!
Nagyon jól visszaadja versed az őszi melankóliát.
Szeretettel: Rozália
Remek őszi alkotás!
Gratula!
András, remek hangulatú szonettet írtál, melankóliája elragadó, nagyon jó volt olvasni!
aLéb
köszönöm, hogy olvastátok
Kedves András!
Talán sokszor nem is érdemes a múltba visszanézni. Ami volt, az már nem jönn vissza. (micsoda közhelyeket tudok). Előre, mert talán ott a múlt terméke, és ott a drága kincs!
Nagyon szépek a szomorúsággal átszőtt soraid.
Köszönöm, hogy olvashattam!
üdv.:
hamupipő
köszönöm, hogy olvastad, kedves Hamupipő
kell-e annál sokatmondóbb hatás, minthogy a hideg futkározott a bőrömön soraid olvasása közben? …ahogy a szé ősz hajamba dúdol… ó, remekeltél! gratulálok!:)
köszönöm C E Sheperd:)
Hát ez nagyon szép!
Gratulálok!
köszönöm, kedves Szellő