szélben reszkető, lombjától díszített fán
nyugalmat áraszt, a hervadó napsugár,
lángolón tüzes színben pompázó határ,
egy pillanat, s a megsárgult leveleket
a szél, mint vén szívet fáradtan pergeti,
nyár dalát, múló éveket tovább viszi,
lelke hűvös ruháját a táj felölti,
elmúlás kopogtat az őszi avarban ,
elsétált a teremtő erő, majd helyét
átveszi bölcsesség csalóka fényével,
szebb világot álmodó, lankadó varázs.
5 hozzászólás
Gyönyörű…….és most a szavam is elakadt….
Ölelésem drága Éva !
szeretettel: Zsu
Drága Susanne! Köszönöm! Ölelésem Éva
Olvasom szárnyaló versedet,
Nézem a lehulló sok levelet,
Színük sárga, barna, vörös,
Néha fehér, de ez különös,
Az élet pedig megy tovább,
Holnap tavasz, utána nyár,
Az ember szíve szerelemre vár.
Kedves Éva, megihletett versed. Én inkább prózát írok, de a jó versek megragadnak, és mint látod a múzsa megcsókolt. Ennek nem lehet ellenállni, én sem tudtam. Imádom az életet, rossz gondolataim nincsenek, pedig hatvan körül az ember szeret a pesszimistán gondolkodni. Tudsz Te erről a témáról optimista verset is írni. Megpróbálod?
Nagyon tetszett, de várom a pozitívat is.
Üdv: FJ.
Köszönöm kedves János! Ígérem legközelebb optimistább leszek. Szeretettel Éva.
Kedves Évi!
Nagyon szép a festményed, megannyi szép őszi színnel díszítve. Megmlékezésed megható,
amit évfordlóra írtál.
Szeretettel olvastam: Kata