Őszi lehelet

Halvány fényfodor fészkel az avarban,
Szél rázta utolsó szelíd robajok,
Hulló levél hátán esőcsepp ragyog,
a hempergő idő mindent felkavar.

Csak nézem némán magamban feszengve.
Várok és várok, egyszer tán lesz talán…
Színeket köd facsar, legyűr a talány:
Lesz-e ugyanaz, ugyanúgy lefestve?

Aranyszínű nap bujdos az ég felett.
Eső ízű az örök találkozás,
fények árnyékán ha mormolom neved.

Korholom magam, mert húz a végtelen.
Hitben remény, ha elvakít elrepít,
Fáradt levelek, a csend csoszog velem.