Az alkonyokba nyúló rémület
feszít, hogy újra, újra nélküled
találnak őszi-szürke reggelek,
s már nem veled, jaj, többé nem veled.
Az ablakon a fény ragyogja még
lassú dalát, utolsó énekét,
kezemre folyva emléklángjait,
s te nem vagy itt, jaj, többé nem vagy itt.
Búcsú a csend, kimúlt madárdalok
trillái közt augusztus andalog,
érzem, az ősz szívemből mint vesz el,
s te nem leszel, jaj, többé nem leszel.
A barnuló avar vad illatán
varázst ígér a kerge sarlatán;
tánclépteid a szürke földuton,
s már nem tudom, jaj, többé nem tudom
feledni azt, hogy volt egy tiszta nyár.
Megélni úgy, hogy nem jön vissza már,
a fénye bennem többé nem ragyog,
magam vagyok, jaj, úgy magam vagyok.
12 hozzászólás
Szépséges ez a szomorúan, fájdalakkal teli versed is.
Szeretettel:Marietta
Marietta, köszönöm szépen, hogy itt jártál.
aLéb
Szia aLéb! 🙂
Már említettem, versed milyen hatást váltott ki belőlem, hogy megrázó, mert a melankólia és az enyhe szarkazmus ötvözése által mély nyomot hagy, az ismétlések miatt pedig hatványozottan ütős. Ezek a szakaszvégi kiemelések és duplázások a központozás sűrűsége miatt még jobban hatnak, megállítanak. A címen csak most méláztam el, annak kettős értelmén, mert a tartalom miatt az őszölés és az őszt ölés is felötlött bennem. Az első egyértelmű, az utóbbit bennem simán alátámasztja a keserűség és a hiányérzet folyamatos fokozása, ami negyedik résznél már csaknem tajtékzó indulatba torkollik (itt jönne a tőrdöfés), bár a záró szakasz újra csöndesebb. Bocs, hogy újra belemásztam, de jólesett. Minden gyötrődés ellenére is gyönyörű vers, és még mindig tud adni! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Kankalin, köszönöm szépen a véleményedet, örülök, hogy ennyire mélyen belementél a versbe.
aLéb
Kedves aLéb!
Fájdalmad ahogy versedben megjelenik; ó be szép, jaj, de szép…
Örülök, hogy olvastad Dóra, köszönöm szépen.
aLéb
Kedves aLéb!
Gondolataiddal e versben föllobbantod tüzes emlékét a nyárnak. Igaz, szomorkás a hangulata, de mégis érzelmi világunkon úgy halad át ez a hangulat, hogy átfogóan szerepet vállaltatsz az olvasóiddal, e fájdalmas kiáltásod folyamatában elmeríted az olvasót is.
Gratulálok. Inda.
Köszönöm a véleményedet, Inda, örömmel olvastam.
aLéb
Ilyenek olykor az őszök, aLéb… 🙂 Versedről eszembe jutott néhány dolog, ami volt, és az, hogy azok a dolgok már nincsenek, de nagyon jó, hogy voltak… fel lehet idézni mindet, és a bennük rejlő szépséget. Ami pedig van, azt őrizni kell, vigyázni rá, hogy sokáig ragyogjon…
Elmélkedős lettem némileg a versedtől… csak úgy lazán, komolytalanul, amilyen magam is vagyok olykor 😉 de… valahol azért egy kicsit mélységében is… talán… 🙂
Szeretettel: Mónika
Pontosan erről szól a vers, Mónika, örülök, hogy megfogtad a hangulatát. Köszönöm szépen, hogy olvastál.
aLéb
Kedves aLéb!
Említettem már Neked, hogy nekem "hang fennakad, szó bennszakad" verseid olvastával. Csak csodálni tudom a remek hangulatteremtéssel párosított ritmust. Pedig azért belül hallom az itt-ott botló verslábakat, de a tartalom miatt inkább hozzáidomítom őket a ritmushoz.
Tisztelettel: dodesz
Szia dodesz!
Azt nagyon köszönöm, hogy ilyen hatással vannak rád a verseim, és azt is, hogy megérzed a botlásokat is. Igen, sokszor "beáldozom" a tartalomnak a szabályosságot, de igyekszem nem széttörni a verset. Sokszor tudatosan is hibázom, ám nem védekezem, ez a ritkább :-). Örülök, hogy tetszett a vers.
aLéb