Outside of a Realm

A bűnt kiáltám, eljött s meg nem ölt,
Felhíttam a bút, eljött s meg nem ölt,
Híttomra rám jött a halál s nem ölt meg!
Vörösmarty Mihály/A bűnös sírverse(Pest,1823.)

Bíbor szobámban bársonyos karjával ölelt a Mulatozás
Forró csókkal melegített az Ital, csakúgy a Vigasztalás
Drága társak pezsgő édent festettek körém, még nevetve
Hogy talál fel sok gyermeked kisszerűségében is elvétve
Kinyilatkozást, égi dicsőség álmától feszülő kebellel nézve
Húsában megbúvó lelkére, melyet feláldoz szent küldetésre.

Ültem trónszékemen, és élveztem a saját jogon életre hívott
Egyedüli királyságot túl Országodon…

Oldalamra állítottam mind az eszmét, mit parancsod tiltott.
Átvergődtem elátkozott hatalmadon…

Hiába forrt lelkem az elüldözött bárány szerepében, fájt
Mikor a csillagokon túli hideg arcomba mély sebeket vájt
Rideg érzések tömkelege felkúszott mély-sötét véremmel
Tudva, hogy e kín, nem a halál, együtt jár örök létemmel.
És talán az én nem-létező Poklom jobb lett, mint Ígért Földed
Mást értél el, nem örök jármot Utadon, mikor Fiadat küldted.

Tanítani akartál és én nem hagytam, pedig szépek leckéid
Csak gyermeked semmi hozzá…

Te nyomtad világod porába, mikor hitted szeretett eszméid
Létjogát biztos rended adná…

De én nem vallhattam a mennyei dallamot, hogy igaz szavad
Mivel ámítasz évmilliók óta: a szellemem egy cél felé halad
Kiszolgálva királyi önkényed pecsétes rendeleteit: sorsról döntve
Ezért akarom becses látszat-semmiségeid látni földi sárba törve
Nem imádok bálványt, kísértéseid nem lesznek lelkem istenei
De össze sem roskadok, ha rám törnek a gazdátlanság félelmei.

Nem tűrhetsz „pártos szellemet”, „bukott angyalt” közeledben
Hisz Te vagy a kezdet…

Én birodalmadról kivetve játszom a szabadsággal „kezeidben”
Míg el nem jössz, végzet…

2006.12.11.